ArtescommunityART AS A VEHICLE FOR EDUCATION AND SOCIAL INCLUSION

Művészet, migráció, adaptáció

Posted by
|

Az itt bemutatott workshop 2014  augusztus 25- 29 között került megrendezésre Budapesten.

 

  1. rész – kezdő rúgás

 

Az első 2-3 órát érdemes arra szánni, hogy a résztvevők jobban megismerjék egymást, tisztázni az elvárásokat, valamint lefektetni a jó együttműködést biztosító csoportszabályokat, melyeket egy közös megállapodással létrehozott szerződésbe foglalunk.

 

E feladatok mindegyike egyformán fontos, az ezek feldolgozására alkalmas gyakorlatok közül néhány:

 

Egymás megismerése

 

Ezeknél a feladatoknál fontos figyelembe venni a csoport felkészültségét, bizonyos csoportoknál lehet rögtön „kockázatosabb” feladatokkal is kezdeni (pl: mindenki elénekli a nevét, stb).

 

Név és mozdulat

Ez egy egyszerű gyakorlat, melynek során mindenki egyesével mondja a nevét és közben egy mozdulatot tesz. Ezután a többiek közösen, egyszerre megismétlik a nevet és a mozdulatot. Miután egyszer körbementünk, a résztvevők úgy hívják egymást, hogy először a saját nevüket mondják és csinálják a mozdulatukat, majd pedig annak a személynek a nevét és mozdulatát, akit hívni szeretnének.

 

Gyümölcssaláta

A gyümölcssaláta egy laza és vicces ismerkedő játék: a résztvevők mind egy körben, székeken ülnek kivéve egy valakit, aki középen áll. Az első körben a játékvezető van középen és a résztvevőkre gyümölcsneveket oszt (összesen 3 gyümölcsnevet sorban oszt ki a – alma, narancs, körte, alma, narancs, körte…). Ezután a játékvezető mond egy gyümölcsnevet (pl: alma), erre a résztvevők közül azok, akikre az almát osztotta felállnak és helyet cserélnek, új helyet keresnek maguknak, beleértve a középen állót is. Aki a leglassabb, annak nem jut szék, ő kerül középre.

Néhány kör után új szabályt vezethetünk be. Tulajdonságokat, saját jellemzőket, tapasztalatokat mond a középen álló, és azok cserélnek/ keresnek új helyet, akikre az adott állítás igaz (pl: „azok, akik nem abban az országban születtek, ahol most élnek”).

Ezek a feladatok Augusto Boal Game for Actors and Non actors című könyvéből származnak.

 

Elvárások

 

Még akkor is, ha a jelentkezési lappal együtt a résztvevőknek a kurzussal kapcsolatos elvárásait is összegyűjtöttük, szerencsés lehet ezeket az elvárásokat a kurzus elején visszahozni. Ez lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők megismerjék egymás elvárásait, a csoportvezetőknek, hogy kezeljék azokat az elvárásokat, melyek a kurzus célkitűzéseivel nem teljesen összeegyeztethetőek. Ezeken felül pedig egy belépési, jó kezdőpont ahhoz, hogy a csoportszabályokról kezdjünk beszélni.

Mi a következő gyakorlatot alkalmaztuk: színes papírokra nyomtattunk néhányat, a résztvevők elvárásai közül (amiket a jelentkezésükben megírtak), illetve kinyomtattunk néhányat a mi elvárásaink közül is (olyanokat, melyeket különösen fontosnak tartottunk). Ezután a színes lapokat a földön elhelyeztük és a résztvevőket arra kértük, hogy séta közben olvassák végig azokat, és álljanak meg a számukra legfontosabb mellett. Miután mindenki döntött, megkértük a csoportokat, hogy fejtsék ki, miért éppen a kiválasztott elvárás a legfontosabb számukra.

 

Biztonsági- és csoportszabályok

 

Miután megbeszéltük az elvárásokat, arról kezdtünk beszélgetni, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy olyan környezetet és együttműködést hozzunk létre, melyben az elvárások megvalósulhatnak. A legegyszerűbb módja ennek az, ha a facilitátor összegyűjti egy flipcharton amit a résztvevők mondanak. Egy másik lehetőség, hogy a csoportvezető megkéri a résztvevőket, hogy mindenki írja le a számára legfontosabb két szabályt, majd összegyűjtjük ezeket. Ez egy jó gyakorlat arra, hogy mindenkit bevonjunk a munkába.

 

  1. rész – migrációs útvonal

A résztvevők közül sokaknak mély és személyes tapasztalatai vannak a migrációról és beilleszkedésről, ezt a gyakorlatot arra használtuk, hogy kialakítsunk egy közös szótárat, melynek segítségével a beilleszkedés folyamatáról beszélhetünk. Azok számára pedig, akiknek nincs személyes tapasztalatuk, ez egy erőteljes és meghatározó gyakorlat, melyben a résztvevő „egy migráns cipőjébe helyezheti magát”.

A gyakorlat migránsokkal készített interjúkon alapszik, melyekből a résztvevők kis csoportokban rajzolnak egy, az útjukat ábrázoló térképet. Majd a térképet bemutatva egyes szám első személyben beszélnek tapasztalataikról (az interjúkban olvasottak alapján). 3-4 résztvevő dolgozik ugyanazon az interjún, az általuk megrajzolt térképben pedig ábrázolják, hogy mi történt a migránssal mielőtt elhagyta országát, hogyan hozta meg a döntést, mi történt vele útja során, milyen volt az érkezés, és hogyan látja a jövőt. Mivel az interjú nem tér ki minden részletre, a résztvevők kell, hogy válaszoljanak néhány, a csoportvezetők által feltett kérdésre:

Milyen számára meghatározó személyekkel találkozott útja során?

Milyen irodákban, intézményekben járt az útja során és ezek milyen hatással voltak rá?

Milyen forrásai voltak?

Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie utazása különböző állomásain?

3 résztvevő speciális feladatot kap: ők interjúkat készítenek a migránsokkal: egy bevándorlási hivatal alkalmazottja, újságíró és pszichológus lesznek, és az előbb említett kérdéseket teszik fel a többi résztvevőnek, akik a migránsok szemszögéből, egyes szám első személyben válaszolnak.

Amennyiben a csoport nyitott a drámás játékokra, a gyakorlat eljátszható egy TV showt imitálva is, ahol a migránsok a műsorvezető kérdéseire válaszolnak.

A gyakorlat végén a szereplők kilépnek karaktereikből, s mint résztvevők beszélnek tapasztalataikról, érzéseikről, valamint beszélgetést indíthatunk arról, hogy a megéltek alapján milyen kérdésekkel, nehézségekkel kell szembenézniük azoknak, akik úgy döntenek, vagy arra kényszerülnek, hogy elhagyják országukat.

 

  1. rész – Mi a kultúra?

 

A kultúra meghatározása egy nagyon tárgyilagos és elméleti kérdés. Egy módja annak, hogy mindezt közelebb hozzuk magunkhoz, a résztvevőinkhez, ha tárgyakkal kezdünk dolgozni. A résztvevőket arra kérjük, hogy a kurzusra hozzanak magukkal egy olyan tárgyat, amely jól kifejezi kapcsolatukat a kultúrájukkal. A „kapcsolat” szó fontos az instrukcióban, ez segít elkerülni a tipikus nemzeti szimbólumok használatát, és lehetőséget ad a személyes reflexióra. A tárgy bemutatásától haladunk a kultúra, mint fogalom képi megjelenítése felé, majd visszatérünk, s arra kérjük a résztvevőket, hogy hozzanak létre egy installációt az általuk hozott tárgy köré.

 

  1. rész- az identitás, mint tájkép

 

Az identitás elkerülhetetlenül megváltozik a beilleszkedés folyamata során, s mi ösztönösen mind úgy érezzük, hogy ez „normális”. De gyakran alábecsülik a változások intenzitását és mértékét. Valójában ez nem csak a nemzeti hovatartozásról szól, az identitás más részei is változnak a beilleszkedés során – ahogyan férfiak, nők, szakemberek vagyunk…

 

Néhány gyakorlat a téma feldolgozására:

Optimális létszám: 4-16 fő

Eszközök: sok papír a rajzoláshoz (ez lehet akár újrahasznosított papír), fekete és piros filctoll, ragasztó és olló mindenkinek, újság a kollázshoz, és egy vastagabb, erősebb papír a montázshoz.

 

Portrékészítés csukott szemmel

A résztvevőket arra kérjük, hogy bár az instrukció furcsának tűnhet, igyekezzenek elfogadni és ezeket betartva játszani. A rajzoláshoz szükség van néhány papírra valamint a fekete és a piros filcekre. A résztvevők becsukják a szemüket és megrajzolják saját portréjukat, anélkül, hogy a papírra néznének. A filcet csak egyszer emelhetik fel, amikor váltanak a két szín között. A piros színnel ábrázolják a külső tulajdonságokat, feketével pedig a belső tulajdonságokat (pl: lehet, hogy a valóságban kicsi a szemed, de a belső tulajdonságaid alapján nagy szemet rajzolnál, mert nyitottnak érzed magad). Minden résztvevő 3-4 portrét készít magáról.

A második körben a szomszédok alakítanak párokat, és a korábbi szabályok szerint rajzolják le egymást.

Az utolsó körben a résztvevők ismét párokat alkotnak, a pár egyik tagja felvesz egy pózt, a másik pedig lerajzolja őt. Majd szerepet cserélnek, aki eddig pózolt, az most rajzolni fog. Az egymásról készített portrékat odaadják a másiknak, így mindenkinek lesz 8-10 portréja magáról.

 

Kollázs

A következő gyakorlatban a résztvevők egyénileg dolgoznak a korábban rajzolt és összegyűjtött portrékon, kollázst készítenek belőlük ragasztó, olló és vastagabb papír segítségével. A csoporttagok tehát létrehoznak egy portrét, ami magában foglal több portrét is- minden érzékszerv más- más rajzból származik. A gyakorlat végén a művek kiállításra kerülnek és lehet találgatni, melyik rajz kit ábrázol.

 

Jövőbeli fejlődés

Az elkészült portrék a résztvevők jelen állapotát, személyiségét tükrözik. A következő körben a jövőre koncentrálunk. Mennyiben fog változni a személyiségük, milyenek szeretnének lenni. Ennek kreatív megjelenítésére újságokat, szövegeket, képeket, különböző anyagokat használhatunk.

 

  1. rész – a test és az első találkozás

 

A tánc egy jó eszköz az „első találkozás” lejátszásához. Könnyen kizökkent a komfort zónánkból, majd könnyedén vissza is helyez. Először furcsa lehet a megszokott, biztonságos keretek elhagyása, ami témát adhat a tapasztalatok megbeszéléséhez.

A gyakorlat tapasztalatai:

a, A résztvevők átélik az egyéni és kulturális sokszínűség non- verbális aspektusait, illetve saját preferenciáit (szeretem/nem szeretem, ha hozzám érnek, milyen távolságtartás kényelmes nekem…)

b, Egyre nő a rugalmasság és képesek elfogadni és alkalmazni az új, non- verbális kifejezéskészletet.

c, Felismerik, hogy ki lehet lépni a komfort zónából, hogy nincs szükségünk arra, hogy túlféltsük magunkat. A legtöbb résztvevő, aki először próbálta a kontakttáncot, azt figyelte meg, hogy úgy mozogtak, ahogyan korábban nem is gondolták, hogy képesek.

 

  1. rész – művészet és az interkulturális kompetenciák

 

Ennek a feladatnak a célja, hogy konkrét képet adjon az interkulturális kompetenciákról a művészet segítségével.

Optimális létszám: 12-20 fő

Eszközök: nagyméretű rajzlap, filctollak, lágy zene

Előkészületek: A nyugodt hangulat megteremtése koncentrációs és relaxációs gyakorlatokkal.

A következő gyakorlat célja a saját élettörténet megalkotása és bemutatása, valamint ezek alapján egy közös történet létrehozása különböző művészeti technikák bevonásával.

A foglalkozás 5 részből tevődik össze:

 

  1. Személyes történetek feltérképezése

Egy nagy papírlapra mindenki felrajzolja a saját „élettérképét”. Ez olyan, mint egy utazás, melynek kezdőpontja a születés (vagy választható más kezdőpont is), és a jelen pillanattal zárul. A résztvevők ezzel mutatják be, hogy kik ők, és honnan jöttek. A térképen ábrázolják életük fordulópontjait, a legfontosabb eseményeket, a változásokat és döntéshelyzeteket, elvárásaikat és álmaikat, a félelem pillanatait, elnyomást, elvárásokat…

 

  1. Személyes történetek megosztása

A résztvevők 4-6 fős csoportokban bemutatják egymásnak „élettérképeiket”, mesélnek a térképen jelölt életeseményeikről. Ezután a csoporttagok kiválasztják a közös kulcsszavakat, történéseket.

 

  1. Egy közös történet létrehozása és ennek bemutatása

A közös fogalmak és kérdések alapján minden csoport létrehoz egy rövid performanszt, állóképek, tárgyak, mozgás, tánc, zene és improvizáció beemelésével.

 

  1. Visszajelzés

A közönség visszajelzéseket ad a performanszról, ehhez a csoportvezető drámatechnikákat alkalmazhat (pl: „forrószék”, „fórum színház”).

 

  1. A történet újbóli feldolgozása, továbbfejlesztése

A csoporttagok átdolgozzák, továbbfejlesztik a történetet a nézők visszajelzései alapján.

 

  1. rész – „kritikus incidens”

 

E foglalkozás célja feltárni a résztvevők tapasztalatait a „kritikus incidens” és a „kultúrsokk” témakörben. A folyamat során színházi eszközöket alkalmazunk. Margalit Cohen Emerique a „kultúrsokkot” egy konkrét, térben és időben meghatározott élményhez köti, melyben a történet tulajdonosa főszereplő, aki a kultúrájához köthető kérdések mentén kerül interakcióba, konfliktusos helyzetbe.

Az alkalom elején a „kritikus incidens” fogalom tisztázása történik, majd a résztvevők saját történeteiket írják le. Ismét 4 fős csoportokat alkotva a csoporttagok megosztják történeteiket, és kiválasztanak egyet, amit aztán színpadra visznek. Itt ismét a fórum színház módszerét használjuk egy lényeges különbséggel, ebben az esetben fontos feltárni az elnyomó hátterét, indítékait.

 

  1. rész- terepmunka

 

A projekt e pontján a minket körülvevő térre, a köztünk és környezetünk között lévő kapcsolatra összpontosítottunk. A trénerek tréningjében arra kellett felhívnunk a figyelmet, hogy hogyan válhat a városi tér a program forrásává, mozgatójává. Vannak mindenki számára egyértelmű terek (pl: múzeumok), de a város bármely része válhat tanulási területté. E feladat során a résztvevők csoportokban egy közösen választott témakört dolgoztak fel valamely közös tevékenység során a város egy előre megadott pontján.

 

  1. rész- lezárás, értékelés

 

A tréning végeztével fontos, hogy a folyamatot mind érzelmi mind pedig kognitív szinten lezárjuk.

Sok gyakorlat létezik erre, ezek közül az „érzelmi lezárásra” jól alkalmazható feladat Boal „utazós” játéka, melyet erre a kurzusra adaptáltunk. A játék során a résztvevők párban dolgoznak, a pár egyik tagja becsukja a szemét, a másik pedig végigvezeti az ő saját, érintésekkel, mozdulatokkal és hangokkal tarkított útján.

A „workshop térképe” gyakorlat pedig jól integrálja az emocionális és kognitív tapasztalatokat. A résztvevők a teljes workshop tapasztalatait megrajzolják egy térképben, majd ezt bemutatják társaiknak.

 

 

Add a comment

You must be logged in to comment.